Uram, Kezedet nyújtod

Ferencz Imre, nyugalmazott plébános atya verse.

2020. május 6.

Fogadják szeretettel Ferencz Imre nyugalmazott plébános atya versét, aki rendszeresen jár Hargitafürdőre szentmisét bemutatni – járványmentes időszakban. Szereti a pálosokat és fontosnak tartja jelenlétüket Erdélyben.

Szeretettel:

Botond testvér


Ferencz Imre: 

Uram, Kezedet nyújtod

Emlékezés Boldog Özséb halálának 750. évfordulójára 

Itt vagyok Uram, Eusebius!
A pap, Ősi Esztergomból jelentkezem.
Az Ázsiában maradt tatár rokonok
Ránk, Országunkra törtek, öltek, égettek.
Nyomukban füst, ember, állat tetemek.
Testvéreink irigyelték a Tőled kapott
Gyarapodást, a fészekgazdagító béke melegét.
Ártó szándékkal indultak, jöttek,
A szemet vetett fészekalj népére.
Tervüket hírük megelőzte, de hiteltelen maradt.
S a valóság, a rokonok vérével áztatták a fészket.
Tűzet, üszköt, füstöt hagytak a rettegő lelkekben.
A Lélek szólt és Özséb a Magyar-népfia segítő
Szándékkal útra indult, nem félt a tüzes nyíltól.
A láp, az ingovány nem rémítette,
Űzte, hajtotta a lélek karitásza.
– Tisztességgel el kell temetnem halottaimat! –
Nem panaszkodni akarok Uram,
Most van szükség a bátorításra
A reményvesztett Magyar népnek.
Kérlek, engedj közéjük, hadd vigyem
A Hit lángjait szent Nevedben!
Össze akarom gyűjteni Népemet, Népedet!
Vezetni nádason, zsombékon, lápon,
Rengetegben, a puszták földjén.
A Sziklatövi ősforrás vizével az Igét,
Kínálom a fakereszt tövéből,
Vigasztaló szavakkal nyújtom
A félelemtől eltikkadt lelkeknek,
Bátorítással adom a szép reményt;
Bízunk Benned Uram!

Utat mutattál a Hazát keresőknek.
Mindenség Ura voltál s maradtál.
Régtől szereted a Hunor és Magor fiakat.
Vezetted őket a hit s a bizalom erejével.
Követték a csodát. Te, a tenyeredet nyújtottad.
Szabad volt, hogy Benne fészket rakjanak
S ott neveljék fiaikat az Árpádok gyermekei.
A fészket, segítségeddel Szentörökség gyanánt
Védték és parancsod szerint uralmuk alá hajtották.
Hegyek, völgyek s a végtelen róna a boldogság hona
Gyarapította, növelte a magyar lelkekben az áldószókat.
Hálás lélekkel köszönetet zengtek, mindennap, mindenért.
A hit és bizalom, az erdők, mezők, nádas-lápok,
Zsombékos járhatatlan rengetegébe bújt,
De bizakodva élt, napkeltében, napnyugtában.
A lélek mélyén tudatosult, aki időt nyert életet nyer.
Megszentelődött az ember és Hazája
A bizalmat ébren tartó 90. Zsoltár surrogó szavára:
– Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható
Árnyékában él, az így beszél az Úrhoz:
Te vagy a váram, és a menedékem.
Istenem benned bízom!
Ima és áldás járjon ma is boldog Özséb nyomdokán!
Örömben lobogjon Igazságod igéje a hit fényével!
Ne a félelem, megalkuvás, rettegés pusztító tüze
Kényszerítsen térdre Uram, hanem a Remény
És Irgalmad erősítsen a küzdelmünkben!


Csíkszentkirály, 2020. március 14.