Elsőpénteki engesztelő virrasztás a Sziklatemplomban

Október 6-án, elsőpénteken, Mindenszentek fényében folytatjuk az engesztelő virrasztást. 

2020. november 2.

durer

Október 6-án, elsőpénteken, Mindenszentek fényében folytatjuk az engesztelő virrasztást az Oltáriszentség előtt, küzdő, zarándok Egyházunkért. Kezdés 21 órakor, befejezés az éjszakai kijárási korlátozás miatt legkésőbb 23.30-kor. A virrasztást szentmisével zárjuk, halottainkért, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve közbenjárását kérve!

Ezek az ima alkalmak, melyek a Szűzanya Szeplőtelen Szívének tiszteletére bemutatott szentmisével zárulnak, az Eucharisztikus Kongresszusra való készület szerves részét is képezik.

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves testvérünket ezekre az ima alkalmakra!

Pálos testvérek


Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közellevőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává. (Ef 2,17-22)


Könyörögjünk! 
Urunk és Istenünk, Mindenható Atyánk, töredelmes lélekkel és alázatos szívvel borulunk le az Oltáriszentségben jelen lévő Isteni Fiad színe elé küzdő Egyházadért. Világosítsd meg elménket, gyújtsd lángra szívünket, hogy visszatérjünk első szeretetünkhöz és valóban a föld sója és a világ világossága legyünk, hiszen erre kaptunk Tőled meghívást. Növeld hitünket, erősítsd reményünket, tökéletesítsd szeretetünket, hogy mindenkor és minden helyzetben megvalljunk téged a Dicsőséges Szentháromságban. Hozzád fohászkodunk azokért is, akik üldözik egyházadat, és akik még nem ismerték meg Szent Fiadat, Jézus Krisztust, aki az Út az Igazság és az Élet! A Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Mária, az összes angyalok és szentek közbenjárására könyörgésünk jusson Szent színed elé, hogy túláradó kegyelmed által, lélekben újjászületve igaz életünkkel hirdessük az Örömhírt és építsük a Te Országodat! A mi urunk Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen


Ima 
a Nemzetközi Eucharisztikus 
Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó
és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk,
orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét
elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje
és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése
egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk,
Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon!
Ámen.

Forrás: www.iec2020.hu 

A 2021-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról az esemény honlapján bővebben olvashatnak.