Egy szív, egy lélek, egy úton – motorral

Nemcsak motoros út ez, a szeretet útja is...

2019. május 2.

Egy szív, egy lélek, egy úton – motorral

Mindnyájan úton vagyunk. A mindennapjainkban ugyanúgy, mint lelkiéletünkben. Hogy mi segít, visz minket ezen az úton, az változik, döntésünknek megfelelően.

Vannak, akik gyalogolnak a maguk tempójában, vannak, akik autóval vagy tömegközlekedéssel jönnek – mennek, és vagyunk mi, motorosok, akik legszívesebben két keréken vagyunk, és annyira élvezzük az utat, hogy legszívesebben le se szállunk a járgányainkról. És ami a legszebb, hogy Isten ránk bólintott, és erre a szenvedélyünkre. Ott, ahol az emberi szem sokszor csak veszélyt, vadságot lát, ott Isten kincset, lehetőséget talál. Azt hiszem, ebből a rátalálásból születtünk meg mi, a MotorkerékPálosok.

Minden évben az első zarándoklatunk célpontja Częstochowa, a leghíresebb Mária kegyhely Lengyelországban; egyben a pálos rend központja. Az idei utunk azonban rendhagyó volt, a motorosok mellé két busz is csatlakozott – utasaik között többnyire a motorosok családjai, barátai vagy valamilyen módon a Pálos Rendhez kapcsolódó testvérek.

Minden zarándoklaton, az Istenhez – és így önmagunkhoz is – közelebb segítő úton megjelenik a kísértés: egyáltalán elinduljak-e? Megéri-e? Nem kellene-e inkább otthon dolgoznom? Túl hideg lesz… Ez a legutóbbi tényező reális félelemeket támasztott sokunkban, így motorral csak 80-an mentünk, két csapatot alkotva. Egyikük élén Botond testvér, míg a másik, erdélyi csapatot Barnabás testvér vezette.

A hűvös idő tényleg komoly kihívás volt számunkra, jómagam is legalább 4 felsőt és ugyanennyi nadrágot húztam magamra – és még így is volt, mit felajánlani… De nemcsak az időjárás viszontagságai jelentettek nehézséget, megérkezésünk után volt lehetőségünk egymást „elviselni szeretetben”… Nemcsak motoros út ez, a szeretet útja is, ahol elesünk, felkelünk, próbálkozunk, és elsősorban bíz(z)unk. Istenben és egymásban.

A zarándoklatunk utolsó állomása Auschwitz volt. A volt koncentrációs tábor meglátogatása arra biztos jó volt, hogy egy életre megjegyezzük, mi történik azzal a világgal, ahonnan Istent száműzik, de arra is, hogy lássuk, az ami rossz, csak ideig-óráig tud uralkodni. És ez remény mindnyájunk számára…

Ezúton is hála és köszönet Botond és Barnabás atyának, valamint Zsabynknak, a felénk tanúsított türelmükért és szeretetükért, hogy minden nehézség ellenére felvállalnak minket, és mindazt a feszültséget, amit egy ilyen zarándoklat lebonyolítása magában hord.

− egy benzintyúk −

Fotó: Kováts Botond és Zsabokorszky Zsolt