Barbár rivallástól a közösségi bűnbánatig

A pálos rendhez elköteleződött világi közösségünk nyilvános bocsánatkérése.

2020. január 15.

Vannak olyan újságcikkek, ahol az érzelemmentes tájékoztatás a fontos, ha az újságíró magánvéleménye nem jelenik meg, az érték. Ez nem ilyen cikk. 

Mint a pálosokhoz elköteleződött világi közösségünk tagja írom le a történteket, saját életemmel, hibáimmal magam is szereplője, formálója vagyok a bocsánatkérésnek.
Az egész azzal kezdődött, hogy Gábornak, az egyik társunknak meghalt az édesapja. Ebben az érzékeny lelkiállapotban meglátta, hogy az édesanyja mit csinált az édesapjával hosszú éveken át. Kéthetente szoktunk találkozni a Sziklatemplomban, a következő alkalommal meg is osztotta velünk ezeket a felismeréseit. Akkor még sokunknak úgy tűnt – talán mert nem volt könnyű ránézni –, hogy ezek az Ő családjának a terhei.

Aztán megérkezett egy levél, aminek Gábor a barbár rivallás címet adta. Bizonyára sokaknak ismerős a kifejezés. A Holt költők társasága című filmből való, egy zseniális jelenet alcíme ez. A főszereplő tanár kihozza csendes tanítványából a benne szunnyadó üvöltést. Gábornak is ez volt a szándéka velünk. Ahogy fogalmazott, hiányérzete volt, hogy nem osztunk meg egymással szellemi kincseket – mindent, ami bennünk van, legyen az jó vagy rossz – és ennek az lehet az oka, hogy ezeket nem a fizikai szinten követjük el, hanem a látatlanban. Arról írt, számára milyen látvány az, amikor valaki szóban, gondolatban, tettel bántja a másikat, majd vasárnaponként minden gond nélkül szentáldozáshoz járul. Kifejezte, mennyire rossz, hogy világi szinten a halhatatlan lélek gyilkolása nem jár következményekkel, mert a látatlanban van. Nyíltan leírta, szerinte a nők mit csinálnak a férfiakkal, hogyan veszik el férfiasságukat, a férfilét lényegét, hogy kedvük szerint irányíthassák őket. A férfiak bűneiről is nyíltan írt, mindarról, ami egy nőt mint nőt ellehetetlenít.

Hosszú és fájdalmas levelezés kezdődött közöttünk a csoportban, a „miért kell ezt ilyen stílusban”-tól, a „lássatok túl a formán, nagyon fontos téma” és hasonló mondatokon át a beismerésig, kinek-kinek a saját felismeréséig. Szépen lassan, de elkezdtük mindannyian megfogalmazni a bűneinket, melyeket nap mint nap elkövetünk férjeinkkel, feleségeinkkel, gyermekeinkkel szemben.

Közben egy látszólag másik szálon közösségünk lelki vezetője, Bíró Ferenc Pálné Gesztelyi-Nagy Judit – házimunka közben J– egy előadást keresett, amit szeretett volna meghallgatni. Így talált rá Varga László – a közösségi oldalon csak Laci atyaként ismert – kaposvári püspök atya előadására, a megbocsátáshoz vezető lépésekről. Pár perc múlva már meg is volt a püspök úr telefonszáma, és elindult egy időpont egyeztetés kettőjük között. Judit meghívta őt a Sziklatemplomba december 4-ére, hogy tartson erről a témáról előadást.

Judit évek óta mondja nekünk, hogy a bennünk lévő dolgok a mi legnagyobb kincseink. A saját magam bocsánatkérő imájának megfogalmazásában azt, hogy merjem vállalni hibáimat, sokat segített, hogy már volt tapasztalatom arról, hogy a bűneim megvallása után Isten és a többiek megbocsátó szeretete vesz majd körül.
Sorra születtek meg a saját, személyes imáink.
Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy az én bocsánatkérő imámat a saját bocsánatkérő imájával hálálta meg.

A történethez kapcsolódik, hogy az idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Sziklatemplom előtt a Pálos advent is. Az adventi hétvégéken adományt gyűjtünk a pálos rend javára. Az adományokat saját kertjeinkből, konyháinkból származó ajándékokkal köszönjük meg. Több éve arra is van lehetőség, hogy az arra járók szalagot kössenek a templom kapujára, szívbéli szándékukat jelképezve. Idén a kiengesztelődés lett a fő téma, és a szalagokat is ezzel a szándékkal kötöttük és kötötték az arra járók.
Közben az fogalmazódott meg Juditban, hogy mi, a közösségünk nőtagjai megírhatnánk a közös bocsánatkérésünket a férfiak felé, és a férfiak is megfogalmazhatnák felénk, nők felé a sajátjukat.
Antal atya – aki rendszeresen velünk van a találkozóinkon, és így jól ismeri a bennünk végbemenő folyamatokat – mellénk állt és végig biztatott, támogatott minket. Ő maga is megfogalmazta a saját bocsánatkérő sorait, felénk, nők felé. Ez nekem egy nagyon szép mozzanat volt, igazán megható volt érezni, hogy bizonyos tekintetben ennyire egyek vagyunk.
Az elkészült imákat végigolvasva megerősödött bennem, hogy milyen hasonlók vagyunk mi, emberek az elkövetett bűneinkben. Felismertem, hogy tulajdonképpen az összes, mások által felsorolt vétket elkövettem eddigi életem során, ha nem fizikai szinten, akkor szellemi szinten, ha nem a férjemmel szemben, akkor a gyerekemmel, és így tovább.

Isten színe előtt, Varga László püspök atya előadását megelőzően olvastuk fel egymásnak, és mindenkinek bocsánatkérő imáinkat. A zsúfolásig megtelt Sziklatemplomban sokan olvasták velünk együtt, olyanok is, akik a püspök atya előadására érkeztek, és meglátva, mi fog ott történni, szerettek volna bekapcsolódni a felolvasásba.

Mélyen meghatott, ahogy akaratlanul végighallgattam két idős férfi beszélgetését. Az egyik megkérdezte a másiktól, hogy tényleg ilyen sok bűnt követtünk el a nőkkel szemben, mire a másik halkan azt válaszolta: igen, még ennél is többet.
Az este végén, az előtérben a többiekre várakozva egy hangra lettünk figyelmesek. Egy félhangosan mormoló hangra. A templom kapujában egy fiatalember állt, kezében egy szalaggal és olvasta a férfiak bocsánatkérő imáját. Amikor a végéhez ért, felkötötte a kiengesztelődésre szánt szalagját.

Köszönöm, Gábor, hogy leveleddel elindítottad ezt a folyamatot.
Hálás vagyok, Antal atya, hogy végig támogattál minket, egyéni beszélgetésekben és a csoportos találkozókon is, és helyet adtál ezen a programokkal zsúfolt napon a bocsánatkéréseinknek.
Hálás vagyok, Judit, Neked, hogy idáig vezettél, nem csak engem, hanem együtt, közösségben, mindannyiunkat. Az elmúlt évek alatt sokszor beszélgettünk már arról Veled, hogy egy embert lehet vezetni a lelki tisztulás, Isten felé, de vajon egy közösséget, ahol sok ember sokféle múlttal, sokféle jelennel van együtt, vajon hogyan lehet. Úgy érzem, ez óriási feladat, és Istennel való folyamatos kapcsolat nélkül nem is lehetséges. Köszönöm!

Az azóta eltelt időben megosztottuk egymással, azokat a változásokat, amik a kiengesztelődés hatására történtek bennünk és környezetünkben. Megannyi szép, rég óta várt változás, egymás felé fordulás, gyógyulás van ezekben a történetekben. Akik ott voltunk, többen érezzük, hogy ezt így közösségben, együtt megvallva és ki-ki otthon a saját férjével, feleségével, jelenlegi vagy akár korábbi társával átbeszélve, valóságos változásokat tudott elindítani. Az Isten indította folyamat csak elkezdődött bennünk, segítségével tovább folytatjuk a tanulást, a gyógyító szeretet iskolájában.

Közösségünk Facebook oldala: facebook.com/palosszivvelavilagban.

Papp Orsolya

Fotó: Ben Sutherland/Flickr, Pixabay

Az eseményről olvasható cikk a Magyar kuríron.