Csak a felemelt tekintet visz minket Krisztushoz

31. alkalommal volt Mária Magdolna-búcsú Salföldön.

2020. július 27.

Idén 31. alkalommal rendezte meg a pálos hagyományokat ápoló salföldi közösség nevében Somogy György a Mária Magdolna búcsút. Egész napos esőt követően, délutánra, az indulás idejére gyönyörűen kitisztult az idő és verőfényes napsütés várta az érkezőket.

Az ünnepi alakalom elején, már hagyományosan, Navratil Andrea és Demeter László koncertje vezette a gyülekezőket a befelé fordulás, elcsendesedés felé.
Az idei szentmisét, mindannyiunk nagy megtiszteltetésére, Marian Waligóra OSPPE (Czestochowa, Jasna Góra kolostor korábbi házfőnöke), pálos atya és Puskás Antal OSPPE, hazai pálos tartományfőnök atya celebrálta. A szentmisét gyönyörű hangjukkal, a Vox Angelis kórus kísérte.

Marian atya szeretetteli, tiszta és egyértelmű beszédében bűnbánatra szólított fel mindannyiunkat. Szépen fogalmazott, mikor azt hangsúlyozta, a salföldi, évszázados, ódon falak között is a közösség a lényeg.

Megemlékezett a rendalapító Boldog Özsébről is, kinek halála 750. évfordulója van idén.

Minden Mária Magdolna búcsún azonos evangéliumi részletet hallhatunk. Azt, amikor Mária Magdolna kimegy a sírhoz és ott a „kertésszel beszélget”. Marian atya szentbeszédében szépen mutatott rá, hogy Mária lefelé irányuló tekintete nem látja meg a feltámadt Krisztust. Ám, ha felemeljük tekintetünket, megláthatjuk Őt. Az addig bánatában hullatott könnyek, hirtelen az öröm könnyeivé változtak. Velünk is ez történhet, ha megengedjük magunknak. Isten, minden nap ad lehetőséget, hogy ezt a pillanatot átéljük és örömmé változzon bennünk a szomorúság.
Látványos példaként hozta még a Zakopanéban lévő óriási keresztet, ami a hegy tetején áll. Elmondta, hogy annak idején, amikor II. János Pál pápa ott misézett, szintén felhívta a hívek figyelmét, a felemelt tekintet fontosságára.

Marian atya azzal zárta gondolatait, hogy csak a felemelt tekintet visz minket Krisztushoz.

Az ünnepi szentmisét agapé követte, majd egy újabb évre, az erdő csendjébe bújtak vissza a kolostor és lakói.

–po-

 

Fotó: Szentirmay Piroska.