Pálos Fogadó Pálosvörösmarton

Átadták az újonnan épült Pálos fogadót, és a Pálosok útján elnevezésű tematikus tanösvényt Pálosvörösmarton.

2020. október 7.

Átadták az újonnan épült Pálos fogadót, és a Pálosok útján elnevezésű tematikus tanösvényt Pálosvörösmarton. A 195 millió Ft európai uniós támogatásból megvalósult projekt célja, hogy a település bekerüljön a Mátra turisztikai vérkeringésébe, és egy állandó kiállítás segítségével bemutassa a pálosok életét. A projekttel Dobróka László nyugalmazott polgármester több mint 6 évvel ezelőtti álma valósult meg, akinek célja az volt, hogy a település bekerüljön a Mátra turisztikai vérkeringésébe, hogy meg tudják mutatni a település értékeit. 2019 augusztusában kezdődött a kivitelezés egy TOP-os pályázat keretében.

A Pálos Fogadó tervezetten borkóstolók, gasztronómiai rendezvények helyszíne is a jövőben, az emeleten pedig a pálosok életét bemutató állandó kiállítás kap majd helyet, és a Pálosok útján nevet viselő tematikus tanösvény létrehozása is a projekt része, ami szintén a rend történetével ismerteti meg a túrázót.

A tematikus tanösvény – amelyen hét tábla mutatja be a pálosok életét, a rend történetét és lelki, szellemi értékeiket – kerékpárral és gyalogosan egyaránt bejárható. Kialakítottak egy játszóteret is, valamint egy mezítlábas sétányt, és tűzrakóhelyet, asztalokkal, padokkal, ami segítheti az ideérkezőket a szabadidő minél kellemesebb eltöltésében. Mindezeket Meditációs sétaút egészíti ki, melyen a Pálos fogadótól a Holló-kőig lehet eljutni.

A Pálos Fogadóról készült összefoglaló videó a  megtekinthető a gyongyostv.hu oldalán.

Forrás: gyongyostv.hu

Fotó: Varga László