Feltárják a Mindszentről nevezett pálos kolostor maradványait

A régészek számos értékes emléket találtak a balatonszemesi Barát-dűlőben

2015. november 18.

 

XIV. századi pálos kolostor maradványait kutatták a Balatonszemeshez tartozó Barát-dűlőben. A 2015. november első felében zajlott feltárást a helyi önkormányzat a Civil Régészeti Alap Egyesület a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke régészei végezték. Az 2014-ben elvégzett 4 napos próbafeltárás célja annak megállapítása volt, hogy a balatonszemesi Barát-dűlőben lévő Mindszent kolostornak vannak-e még fellelhető régészeti nyomai a múlt században a területen folytatott intenzív téglabányászat után. A kutatás pozitív eredményeket hozott, ezért ebben az évben dr. Végh András vezetésével már nagyobb területen indult meg a kutatás. Egy öt éves kutatási program kezdődött el idén, ami részét képezi a tanszék által indított, kifejezetten Pálos emlékek feltárásáról szóló projektnek.


2015 őszén az egyesület és az önkormányzat finanszírozásával másfél hétig dolgoztak a régészek és a régészhallgatók a balatonszemesi erdőben. Az épület pincéjét és vélhetően a káptalantermet sikerült azonosítani. Számos értékes adatot rögzítettek az épületről, kerültek elő pénzek, melyek a datáláshoz fontosak, de kerámiák, sarló, gyertyatartó és szobortöredék is. Egy mérműves ablak töredékei és egy bordaindító pillér is napvilágra kerültek, melyekből a látványképre is lehet következtetni. Egy velencei üveg is előkerült, mely így töredékében is kimagasló érték, korának luxuscikkei közé tartozott. A feltárás jövőre folytatódik, reményeink szerint megadva a kolostor valós alaprajzi szerkezetét és újabb látható emlékekkel gyarapítva a balatonszemesi Bujdosó Magtárban lévő Pálos Kiállítást.