Aki jót tesz, az jobb lesz

A Pálos Baráti Kör októberi találkozóján Kozma Imre atya, az Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke beszélt az irgalmasságról

2016. október 18.

A Pálos Baráti Kör októberi találkozójának vendége Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke volt, aki a jelenlévőknek az irgalmasságról valamint az életét meghatározó két szolgálatról beszélt a pécsi Pálos Templomban.

A 18 órakor kezdődő szentmisét Kozma Imre atya és Botfai Levente atya, a pécsi pálos kolostor házfőnöke mutatta be. Az irgalmasok részéről Morvay Pio atya, a pálosoktól pedig Csóka János tartományfőnök atya, Botfai Levente atya és Szentirmay Tamás, a tartományfőnöki hivatal vezetője vett részt az előadáson. 

Az alábbiakban néhány gondolatot olvashatnak Kozma Imre atya előadásából.

Minden emberi élet feladat. Keresztény hitünk révén számunkra ez a feladat sajátos értelmet nyer. Ajándékba kaptuk az életünket Istentől, és ezt az ajándékot nem tarthatjuk meg önmagunknak. Az ember nem élhet önmagának. Az életünk arra való, hogy elajándékozzuk egymásnak. A szeretetnek drámai jellege van: "ha az ember szeret, abba az ember vagy belehal vagy nem szeret."

Az emberi élet költészete az irgalom. Jézusnak az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédéből kiindulva az irgalmasságban nem az a lényeg, hogy ki az én felebarátom, hanem az, hogy én kinek vagyok a felebarátja.

A Máltai Szeretetszolgálat jelmondata: "A hit védelme és a szegények szolgálata". A rászorulók szolgálatát végezve az ember felismeri a szeretetnek és az ember hivatásának alapvető igazságát:

"Csak ahhoz az emberhez van közöm, akivel jót teszek. Aki jót tesz, az jobb lesz. Jó csak akkor lesz az ember, ha jót tesz. Ha nem tesz az ember jót, akkor sose lesz jó. Jót csak akkor tud tenni az ember, ha lemond önmagáról, ha valóban csak a másikat nézi."

Istenes Szent János, az Irgalmasrend alapítója egy alkalommal, amikor az egyik beteg lábát mosta, feltekintve magát Jézust látta. Ekkor megrendülten így kiáltott fel: "Uram, Te vagy?!" Istenes Szent János jelmondata, üzenete ez volt: "A szív parancsoljon!" – vagyis a szeretet. A szív felől kell közelíteni az emberhez, és főképpen a beteg emberhez, mert a legkiszolgáltatottabb ember a beteg ember. A máltaiak és az irgalmasok is a beteg emberben és a rászorulóban magát a szenvedő Jézust Krisztust látják, hisz bennük az Úr szenved. 

Két sajátos útról van tehát szó: az egyik a szegények szolgálatában, a másik a betegek szolgálatában ismeri fel az élet értelmét.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapja

A Betegápoló Irgalmasrend honlapja

Kozma Imre atya weboldala

Fotó: Varga László