Háromnapos zarándoklat Hargitafürdő és Márianosztra útvonalon

Érezhettük a Jóisten kezének simogatását, érezhettük, hogy mennyire szeret minket. 

2017. április 11.


HÁROMNAPOS ZARÁNDOKLAT HARGITAFÜRDŐ ÉS MÁRIANOSZTRA ÚTVONALON
GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPÉRE

Néhány szóban azt az élményt, amiben részünk volt, elmondani, szavakkal kifejezni nem lehet. Az időrendi sorrendet kell követni, mert elsőnek mindent elmesélni nem lehet, hiszen csak az utolsó nap eseményei is olyan fontosak és szépek voltak!
A márianosztrai kegytemplomban a gyönyörű oltár! Az a hatalmas munka, ami a felújítás kapcsán végbement! Nemhiába nem győzte köszönni és háláját kifejezni András atya. És persze az első esti mise, amikor megérkeztünk, a Fekete Madonna képének másolata az Úr Jézussal. Mi láthattuk először a felújítás után. Színházi előadásnál, amikor a függönyt felhúzzák, az semmiség amellett, amikor a főoltárnál a kép is szemünk elé tárult a maga gyönyörűségében. Ezt megélni lehet csak, és nem is lehet szavakkal elmesélni, hogy milyen érzést kelt az emberben! És mindez történik egy börtön szomszédságában!
Külön érdekességet jelentett a börtönkiállítás: olyan szobába belépni, ahol az elítéltek tölti mindennapjaikat, vagy velük egy koszton lenni – ez is érdekes volt számomra. Majd Esztergom, Visegrád – azokon a köveken járni, ahol valóban vér hullt, olyan fegyvereket megnézni, amivel csak megsebezték egymást, aztán ki tudja, meddig szenvedett, amíg kimúlt, elvérzett az áldozat, bár nem biztos, hogy halálos sebet kapott mindenki. Ezek a kövek tudnák igazán csak elmesélni, Szulejmán hadjáratát, hogyan esett el Esztergom 1543-ban!

Aztán a kompra felülve, érezni, hogy minden mulandó. Ahogy távolodtunk a képektől, a tájtól, úgy járta át megint az embert egy másfajta érzés: minden mulandó itt a földön.

S a megtiszteltetést sem szabad kifelejteni, hiszen nagyon ritkán éli meg a magunkfajta egyszerű ember, hogy az első sorok le vannak foglalva a templomban a mi megtisztelésünkre. Most is, hogy írom ezeket a sorokat, úgy érzem, mintha valaki simogatna – nem tudom, mi az, ami átjár. Úgysem tudom megmagyarázni. Aztán a búcsú pillanatai: ahogy a szeretet árad a két atyából, a közvetlenség, a humor; minden együtt van. Ha Imre testvér azt mondaná, vágyom vissza, nem szabad rosszul essen nekünk, Hargitafürdőn! De ezért kell még jobban összefognunk, hogy ne kívánkozzon el tőlünk se senki, hogy itt is szeressen lenni mindenki, hogy otthon érezzék magukat!

S a Sziklatemplom az megint egy csoda! Ott ismét olyan felemelő érzés uralkodott, hogy szóval elmesélni nem lehet. Érezhettük a Jóisten kezének simogatását, érezhettük, hogy mennyire szeret minket. Ezért ne feledkezzünk meg róla mi sem! Legyünk kitartók, kovácsolódjunk össze, legyünk egyek, hogy üdvözüljünk az Úr Jézus Szent nevében, és mi is építhessük, szépíthessük, ne csak az énekben, hogy hol az Szépséges Hargita… Hát valóban tegyük széppé! Tettel, imával, összefogással. Úgy legyen! Ámen.

Muska, Hargitafürdő