Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Borsos József atya

„Hálát adok az isteni gondviselésért, hogy ebbe a hatalmas, ember számára beláthatatlan létezésbe engem is beletervezett, és meghívott munkatársának."

2017. szeptember 23.

„Hálát adok az isteni gondviselésért, hogy ebbe a hatalmas, ember számára beláthatatlan létezésbe engem is beletervezett, szeretetével elhalmozott és meghívott munkatársának, hogy örömhírének továbbadója legyek. Köszönetet mondok Édesapámért és Édesanyámért, akik a nagy szegénységünkben rengeteg fizikai munkát végezve, sok-sok verejtékkel megkeresett kenyérrel neveltek fel és taníttattak testvéreimmel együtt.”

Borsos József atya köszöntésére gyűltek össze a Magyar Pálos Rend tagjai Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában 2017. szeptember 21-én, Szent Máté apostol ünnepén. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő pálos szerzetespap szentmisében adott hálát hivatásáért és az életében megnyilvánuló isteni gondviselésért. Az ünnepi szentmisét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, pálos konfráter mutatta be az ünnepelt és rendtársai, valamint paptársai koncelebrálásával. Az ünnep alkalmából a nosztrai Bazilika hétköznap délelőtt is megtelt, mutatva, hogy József atya milyen fontossá vált azok számára, akik megismerték őt. Szentbeszédében Csóka János, pálos tartományfőnök személyes emlékei felidézésével köszöntötte József atyát, valamint másik rendtársát, Temesvári Benedek atyát, aki augusztus 28-án ünnepelte szerzetesi örökfogadalmának ötvenedik évfordulóját. A szentmisét követően többek között Kiss László polgármester, a márianosztrai közösség, valamint az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának képviselői köszöntötték lelkipásztorukat. Alábbiakban József atya életútját idézzük fel.


Borsos János Polgáron született 1937. szeptember 21-én. Polgár buzgó katolikus lelkületű falu volt, így nem csoda, hogy kisgyermekkorától kezdve nagyon szeretett templomba járni, és már öt éves korában ministrált.

„Gyermekként is szerettem imádkozni, jól éreztem magam a templomban, és már akkor úgy éreztem, hogy pap szeretnék lenni. Emiatt később az iskolában néhány hasonló gondolkodású társammal együtt gyakran nevetségessé tettek, és szinte mindig a legrosszabb magaviseleti jegyet kaptam. Édesapám erre mindig azt mondta, hogy nem törődik azzal, mit írnak az értesítőbe, de rosszat ne halljon rólam. Középiskolába a felvételi kérelmemet az osztályfőnököm nem küldte el, ennek ellenére azonban a gondviselésnek hála, szinte az utolsó percben mégis sikerült az Esztergomi Ferences Gimnáziumba bejutni. Nagyon szerettem a Ferences Gimnáziumban tanulni, kitűnő szerzetes-tanáraim voltak, ma is szívesen gondolok vissza rájuk. (…) Középiskolás éveim alatt végleg megerősödött bennem a papi hivatás gondolata.”

1956. szeptemberében vonult be az Egri Érsekség szemináriumába, ahol harmincnyolc társával együtt kezdték el az első évfolyamot. Néhány héttel később itt élték át a forradalom eseményeit. A szemináriumban a gondviselés újabb fordulóponthoz vezette József atyát hivatásának útján:

„A kispapok között az egyik társam a szerzetesrendek feloszlatása előtt pálos novícius volt Pécsett. Ő titokban sokat mesélt néhányunknak a pálosokról. Nagyon megfogott engem a Pálos Rend lelkisége, és magyar alapítása, szívem mélyén pedig megéreztem, hogy a Jóisten erre az útra, a pálos szerzetesi életre hív engem, így 1957-ben, titokban jelölt lettem, majd a szintén titkosan végzett noviciátus – melyben a József nevet kaptam, az Úr Jézus nevelőatyja után – 1960-ban tettem le az első fogadalmamat. Ugyanebben az évben egy harmincnapos lelkigyakorlaton is részt vettünk néhányan a szemináriumból, és akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, mely a mai napig is papi és szerzetesi életem vezérfonala: Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért.”

1961. június 18-án, az Egri Bazilikában szentelte pappá Grősz József kalocsai érsek. Első szentmiséjét 1961. június 25-én mutatta be szülőfalujában, Polgáron.

Első kápláni helye Egyek lett, majd egy év után Hevesre került káplánnak, ahol három és fél évet töltött.

„Itt nagyon kedvesek voltak a hívek, és rengeteg ministránsom is volt. A vasárnapi misére több, mint 400 gyerek járt, így nem csoda, hogy erre már az ÁVO is felfigyelt. Az egyik karácsonyi szünetben érdeklődtek utánam, de szerencsére én nem voltam otthon. Néhány nap múlva, januárban már hivatott is az érsek, és áthelyezett Detkre, ahol másfél évet dolgoztam. Innen két és fél évre Demecserbe, majd tíz hónapra utolsó kápláni helyemre Miskolcra kerültem. Itt érkeztem el pappá szentelésem tizedik évfordulójához, amelyért a hálaadó szentmisét a velem együtt szentelt paptestvéreimmel Egerben mutattuk be. A szentmisét követően hívott az érsek, és közölte velem, hogy Újszentmargitára akar helyezni. Újszentmargita annyira elhagyatott és szegény falu volt, hogy az egyházmegyében nem volt már pap, aki elfogadta volna ezt a helyet. Én majdnem tizennyolc évet töltöttem ott."

1988-ban az egri érsek Gyöngyöspatára helyezte, innen látta el Gyöngyöstarjánt is. A második évtől egy pálos rendtársával volt ott, mivel időközben újra engedélyezték a szerzetesrendek működését.

„1990-ben már rendi elöljáróm helyezett az első igazi pálos állomáshelyemre, Márianosztrára. Bár addigi papi életem során is mindig ébren tartottam magamban a pálos lelkületet, végeztem az imádságokat, eljártam a titokban tartott rendi találkozókra, lelkigyakorlatokra, erősítettem szolgálati helyeimen a rendalapító Boldog Özséb tiszteletét, mégis mennyivel más érzés volt végre igazán hazaérkezni az eddig csak titokban működő szerzetesrendi közösségbe. Persze az indulás nem volt könnyű, sok falat kellett ledönteni mind az emberi lelkekben, mind pedig a valóságban. Tizenkét évig vezettem a márianosztrai plébániát, ezalatt teljesen felújítottuk a templomot, a plébániaépületet, és a kálváriát. Nagyon sok öröm ért a lelkipásztori munkában is, és körülvett a hívek szeretete. A márianoszrai börtönben börtönlelkészi szolgálatot is végeztem, mellyel egy új, addig ismeretlen világ is feltárult előttem. Márianosztrán a hívekkel együtt kezdtük el a pálos lelkiséghez olyannyira kapcsolódó engesztelést Szent István király országa népéért. Ezekre az engesztelésekre és a búcsúkra az egész környékről, még Budapestről és a Felvidékről is jöttek. Márianosztra nagyon közel van a Felvidékhez, így aktívan belekapcsolódtam a felvidéki magyarság lelkipásztori ellátásába, sorra jártam a felvidéki falvakat, szentmiséket, lelkigyakorlatokat tartottam.”

2002. június 1-ével a Pálos Rend generálisa kinevezte József atyát a Magyar Rendtartomány tartományfőnökévé:

„Az egykori lelkigyakorlaton megfogalmazódott gondolattal vettem át a tartomány vezetését: Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért. Fontos feladatomnak tartottam és tartom lelkiségi vonásaink további erősítését, különösen az engesztelésnek, valamint a nemzetünkért való imádság gondolatának az elmélyítését. Amíg a világban élő emberek dolgoznak, fáradoznak a munkájukban, családjukban, és talán kevesebb idejük jut az imádságra, vagy nem tudnak, nem akarnak imádkozni, mi képviselni akarjuk őket imádságunkban az Úristen előtt.”

Tartományfőnökként előbb kilenc hónapra a Budapesti Sziklakolostorba, majd 2003. májusában a tartomány központjába, Pécsre költözött. A tartományfőnöki szolgálat mellett Pécsett a Lyceum templom vezetését is ellátta. A Pécsett töltött időszak alatt sikerült a Lyceum templom a Bátor Botond atya szolgálata alatt megkezdett belső felújítását teljesen befejeznie.

Tartományfőnöki szolgálatának lejártát követően, 2008. augusztusától újból Márianosztrára került vissza, ahol igyekezett a korábban ott végzett munkát folytatni.

„Márianosztra nagyon fontos helyet jelentett az életemben, ezért nagy öröm volt számomra, és különös kegyelemnek tartottam, hogy 2011-ben aranymisémet ott ünnepelhetem, és ezt a velem együtt szentelődött rendtársammal, az akkor szintén a márianosztrai kolostorban élő Csanád atyával tehettem.”

2013. novemberétől újra a pécsi kolostorba került, ahol ismét bekapcsolódott a lelkipásztori munkába 2015. szeptemberéig, amikor visszahelyezték ismét az általa olyannyira szeretett Márianosztrára, ahol azóta is él és szolgál.

Szolgálatának elismeréséül 2009-ben Újszentmargita, 2011-ben pedig Pálosvörösmart díszpolgárává választották, 2013-ban pedig Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta számára.

József atya pálos szerzetes-papi szolgálatának irányát Márk evangéliumának szakasza határozta és határozza meg ma is:

„Ez a szentírási szakasz egy béna meggyógyításáról szól, akit a nagy tömeg miatt nem tudtak Jézus közelébe vinni, ezért egy háztetőt megbontva engedték a Megváltó elé. Pálos szerzetesként a mai világban olyan emberek szeretnénk lenni, mint akik ezt a bibliai bénát Jézus elé leengedték, hogy gyógyítsa meg. (Mk 2,1-12) Imáinkkal és életünk felajánlásával mi is ezt szeretnénk tenni: Szent István király országa népét Jézus Krisztus elé vinni, hogy lelki bénaságából meggyógyuljon, és szeretetben, boldogan békés életet éljen.

Az ima útjára Szent István király állította a magyar népet, amikor országunkat a Magyarok Nagyasszonyaként tisztelt Szűzanyának ajánlva látta biztonságban a jövőnket. Árpádházi Szent Margit, rendalapítónk esztergomi Boldog Özséb és a többi magyar szent, valamint az ő életük példájából, áldozatukból erőt merítő, imádkozó magyarok tartották Nagyasszonyunk óvó kezét népünk fölé. Ahogy azonban történelmünk az idő kerekén előrehaladt, egyre kevesebben imádkoztak, és amint távolodtunk a hittől, úgy hanyatlott az ország is. Meggyőződésem, hogy az imádság az egyetlen, mind egyéni, mind közösségi szinten, amely képessé tesz az igazi belső megújulásra. Lelki megújulás nélkül pedig semmi másban nem remélhetünk megújulást.”


A Kincstárban megtekinthető az esemény fotógalériája

Fotó: Kiss László, Márianosztra