"Szeressétek a hazátokat úgy, hogy minden nép iránt szeretettel vagytok.”

Szent Imre búcsú a Pálos templomban Dr. Márfi Gyula veszprémi érsekkel.

2018. november 4.

November 4-én tartotta a Magyar Pálos Rend pécsi közössége a Szent Imre hercegről elnevezett templom búcsúját.

Az ünnep meghívott szónoka Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek volt, aki délután 15 órától lelki délutánt tartott a Pálos Baráti Kör tagjainak. Az elmélkedések témája a pokol, a tisztítótűz és a mennyország volt. Az ünnepi szentmisét is Márfi Gyula mutatta be a pálosok koncelebrálásával.

A veszprémi érsek prédikációjában Szent Imre herceg életútja és példája révén arra bíztatta a fiatalokat, hogy merjenek szentekké válni már fiatalkorban is, és ne halogassák azt.

„Tartsatok ki, próbáljatok apostolkodni a kortársaitok között is. Őket első sorban nektek kell megtérítenetek. Lehetetlen az, hogy fiatalok öregeket térítsenek meg.” Szent Imre magyar szent volt, aki szerette hazáját. Édesapja oldalán harcolt az ország védelmében. A főpásztor beszédében a haza melletti kiállás és szolgálat mellett foglalt állást, kérve a fiatalokat a tudásuk és tehetségük szülőföldön való kamatoztatására is.

„Erre figyeljetek, kedves fiatalok ti is, hogy a magyar népnek becsületet szerezzetek. (…) Szeressétek a hazátokat úgy, hogy minden nép iránt szeretettel vagytok.”

Szent Imre herceg életre szóló szüzességet fogadott, amelyet meg is tartott még házasként is. Erről halála után felesége tett tanúságot. A szentmise szónoka arra is rámutatott, hogy a családos élet ugyanúgy fontos, mint a cölibátus a szerzeteseknél, papoknál. A kettőt ugyanúgy meg kell becsülnünk, mert nagyon fontosak és kéz a kézben járnak.

„Isten, ha a szüzességre hívott akár papnak, akár szerzetesnek vagy a civil életben, akkor azt meg kell tartani. Ne higgyétek, hogy ez elavult. Amikor még - hogy úgy mondjam - nyüzsögtek Magyarországon az apácák, akkor sok szép család volt és rengeteg gyermek született. Mióta eltűntek az apácák meg a szerzetesek, még a papok is megritkultak, azóta megritkultak a családok is. A kettő összetartozik. Egymást meg kell becsülnünk.”

„Őrizzük meg a józan eszünket és próbáljuk meg komolyan venni az erkölcseinket” – fogalmazott annak kapcsán, hogy a mai kor embere nem tartja tiszteletben a házasság előtti szexualitásról szóló tanítást, emlékeztetve, hogy részben ez vezetett a Római Birodalom széteséséhez, a társadalom erkölcsi és szellemi leépülése révén, illetve a babiloni időkre is emlékeztet.

Szent Imre herceg mennyei közbenjárása segíthet a hazaszerető, tiszta lelkű, művelt, udvarias és szent életű magyarrá váláshoz – tette hozzá prédikációja végén az érsek, bíztatva a híveket, hogy bátran kérjék a templom védőszentjének közbenjárását.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: dr. Hegedüs György