Boldog Özséb ünnep Márianosztrán

Csendes imádságban az Úristen nekünk is megmutatja, hogy hol tudjuk legjobban átadni szeretetünket.

2018. február 1.

Esztergomi Boldog Özsébnek, szerzetesrendünk megszervezőjének ünnepét tartottuk a Márianosztrai Bazilikában 2018. január 24-én. A zarándokok megérkezését követően 10.30 órakor ünnepi szentmisét mutatott be Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr, pálos konfráter. A szentmisén a pálos atyák és testvérek mellett részt vettek a pálos konfráterek, akik megújították konfráteri ígéretüket, mert ez az ünnep a pálos konfráterek találkozója is egyben.

Az ünnepről a Magyar Kuríron és az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa honlapján olvashatnak képes összefoglalót.

Az ünnep képgalériája megtekinthető a Képtárban

Fotó: Kiss László


Esztergomi Boldog Özséb ünnepére

A pálosok nagy tisztelőjeként, mindig nagy örömmel várom ezt az ünnepet, mert ilyenkor sok ismerőssel, baráttal, atyával, szerzetessel találkozhatok. A közös szentmise értéke, ereje és az egymással váltott pár mondat, rövid beszélgetések nagy ajándék számomra. A személyes közelség ereje bíztatást ad az úton való továbbhaladásban.

A szentmise kezdetén fehér ruhájukban bevonuló szerzetesekről eszembe jutott Boldog Özséb látomása az erdő mélyén a lángokról. A pálosok személy szerint mind egy-egy lángocska, akik fényt az Isten szerető fényét viszik falvakba, városokba, barlangokba, hegyekbe, pusztákba. Ez az Ő hivatásuk. Föltettem magamban a kérdést: Én is lehetek fény? Dr. Beer Miklós püspökatya prédikációja által azonnal meg is kaptam a választ. Püspökatya az Isten által küldött hivatásról elmélkedett: Istennek minden emberről szép terve van, de vajon felismerjük, vagy merünk-e ráhagyatkozni, hogy bennünk, általa valósítsa meg Isten ezt a szép tervet. Merjünk igent mondani az Ő szeretetére, hogy igenis remény vagyunk kis közösségünk, hazánk, Európa és talán az egész emberiség számára. 

Lehet, hogy nagy dolgokban gondolkodunk, pedig Isten a legkisebb fűszálban is fellelhető. A hozzáforduló embert nem hagyja magára, inkább magához öleli. Csendes imádságban az Úristen nekünk is megmutatja, hogy hol tudjuk legjobban átadni szeretetünket. Ez történt Boldog Özsébbel is, aki választ kapott!

A pálosok imádságos, Istenhez hűséges élete legyen szép példa mindannyiunk számára.

A következő imádság évekkel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a Szentlélek ajándékaként: 

FEHÉR BARÁTOK FÉNYE

Uram! Szeretet fényed ragyogását
hozta el egyszülött Fiad,
gyarló földi életünkbe.
Fényt, mely gyógyítja lelkünk sebeit,
Fényt, mely utat mutat nehéz idők idején,
Fényt, mely értelmünket csiszolja,
Fényt, mely szívünket irgalomra nyitja.
Ezt a fényt kapták meg örökül nemzetünk
engesztelő remetéi a FEHÉR BARÁTOK,
hogy vezeklő szeretetükkel adjanak példát,
az irántad való hűségükről.
Fogadd el esdeklő imáikat népünk
békéjéért, felemelkedéséért.
Add, hogy mi is felismerjük, befogadjuk
és árasszuk egymás közt a Te fényes szeretetedet!
Ámen

 Zsombokné Stedra Katalin