Pálosok nyomában – a pálos rendfőnök látogatása az AVE kiállítóházban

A május 31-ig megtekinthető kamarakiállítás adott helyet a pálos rend régészeti kutatásáról szóló egyeztetésnek.

2018. március 8.

Az AVE kiállítóházban  május 31-ig megtekinthető, Pálosok nyomában című kamarakiállítás adott helyet pénteken a pálos rend régészeti kutatásáról szóló egyeztetésnek.

A megbeszélésen Arnold Chrapkowski pálos rendfőnök számára a magyarországi tartományfőnök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Civil Régészeti Alap projektvezetői ismertették a rend régészeti kutatásának jelen állapotát, és együtt határozták meg a közeljövőben elérendő célokat.

A lengyelországi rendi központ teljes támogatásáról biztosította a magyar szakembereket, és nyomatékosította, hogy a rend múltjának szisztematikus feltárása, és közismertté tétele kiemelten fontos számára. A magyarországi régészeti eredményeket több szempontból is a legfontosabb közé emelte, hiszen a rend számára ez a születés helye, valamint így tudnak a világ bármely pontján lévő pálosok pontos, és követhető képet alkotni az egykoron élt fehér barátok mindennapjairól. Hangsúlyos eleme lett a kutatásnak az az intézményközi összefogás, ami az elmúlt évszázadban szórványosan zajló kutatásokat egy szervezett és átfogó programmá teheti, bevonva a megyei hatókörű múzeumok és más egyetemek szakembereit is. Örömmel értesült arról is, hogy idén már Veszprém, Somogy, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből, valamint a Felvidékről is kolostorok ásatásáról kaphat friss híreket, információkat.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem részéről Végh András vezetésével zajló kutatás, és a Magyar Nemzeti Múzeumban Tomka Gábor és Pető Zsuzsa által fémjelzett kutatóprogram immáron a határokon túlmutató szinten is összeért.

A megfogalmazott célok közül talán a legfontosabb, a rend régészeti örökségét valamint a rend teljes középkori történetét bemutató kiállítások létrehozása, hogy a Hungaricum rangra emelt, egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend mindenki számára érthető, megfogható, megélhető valósággá váljon ismét.

A Civil Régészeti Alap Egyesület által szervezett, és a PPKE BTK RI által vezetett balatonszemesi ásatás négy évadának, és az ennek ürügyén szervezett konferenciának lendületéből így lett egy nagy volumenű, intézményközi, konferenciákkal, kiállításokkal és növekvő számú ásatásokkal bíró projekt, mely az ország összes kolostorát, és még szinte ismeretlen kolostorhelyét érinti.

Papp Attila, Civil Régészeti Alap