Pálos Házak a Családért Alapítvány

A Pálos Házak a Családért Alapítvány közhasznú szervezet Somogy megyében, a Zselici Dombság lábánál, Gálosfán.

Itt, a Páloskertben, e gyönyörű, 10 hektárnyi területen várjuk a világ zajától való elvonulásra és lelki programokra a pihenni és elcsendesedni vágyókat. A hely gazdag látnivalókban és tennivalókban is, ezért örömmel fogadjuk azokat is, akik kikapcsolódásukat szívesen töltik velünk együtt munkálkodva.

A Katolikus Egyház részeként a magyar alapítású Pálos Rend működésének megkezdése óta missziójának tekinti Magyarország felemelkedésének szolgálatát, melyben kiemelt jelentőségűvé vált a családok összetartása, erősítése és támogatása.

Segíteni egymást a nehezebb időszakokban azt jelenti, hogy családjainkért végzett imáinkkal és tetteinkkel is részt vállalunk a valódi értékek megőrzésében.

A Gondviselés egy adományozó család által – a pálos lelkiséggel való azonosulásra és az ebből fakadó közös célokra és tevékenységekre való tekintettel – a Pálos Rend gondjaira bízta a Pálos Házak a Családokért alapítványt.

www.paloskert.hu