MotorkerékPálosok

A Pálos Motoros Baráti Kör rövid bemutatása

A Magyar Pálos Rend lelki és szellemi vonzásában kialakult motoros közösség, – magunkat MotorkerékPálosoknak hívjuk – a pálosok által 2008-ban Petőfiszállás-Pálosszentkúton megrendezett első Motoros Zarándoklattól számítja létét.

A Rend azzal a szándékkal indította útjára ezt a zarándoklatot, hogy a pálosok közelebb kerüljenek olyan emberekhez, akik motoroznak és keresztények, illetve akik valamilyen formában érdeklődnek a kereszténység és a motorok iránt.

Bábel Balázs érsek atya hangsúlyozta egyszer, mindannyian úton vagyunk, és aki motorozik, az különösen megérezheti az élet és a közlekedés közötti összefüggést. A motor összeköt bennünket és lebontja az emberek közötti gátakat. A motorozás hasonlít a mennyországhoz ebben, hiszen hitünk szerint ott már valóban nem lesz semmiféle akadálya annak, hogy megértsük egymást.

A motoros az úton int a másiknak, ha baj van, segít. Ha az út mellett megállunk, akkor úgy köszönünk, mintha már régóta ismernénk egymást. Bár az élet más területén is így tudnánk összetartani!

Közösségünkkel szeretnénk hagyományt teremteni. Legyenek motoros zarándoklatok, melyek összehoznak bennünket Isten oltáránál, és guruljunk közösen az országban és határainkon túl is! Mindent Isten kezébe akarunk helyezni.

Öt év telt el az első pálosszentkúti rendezvény óta, s a kitűzött célok mentén szárba szökkent egy olyan közösség, mely útjait és zarándoklatait a Magyar Pálos Rend ünnepeihez, a Mária-tiszteletéhez és a hazaszeretethez kapcsolja. Sok ezer kilométert motoroztunk már együtt a történelmi Magyarország határain belül és kívül a pálosok nyomában, s kiemelt helyen szerepel minden évben a nagy lengyel motoros zarándoklat Częstochowába.

A Pálos Motoros Baráti Kör nem motoros klub, hanem szeretetközösség a pálosok vonzásában.vezetője P. Bátor Botond OSPPE tartományfőnök testvér

Útjainkhoz bárki csatlakozhat;

  • aki szeretne együtt motorozni keresztény motorosokkal
  • aki szeretne kegyhelyeket megismerni
  • és aki elfogadja a csoportos motorozás szabályait.

Létszámunk nagyjából száz fő.2013 nyarán

Elérhetőségünk, a zarándoklatok és túrák szervezésével kapcsolatban