A magyarság és a keresztény hit

A magyarság és a keresztény hit – avagy táltosok-e a pálosok?

Kedves Testvéreim!


Advent 4. vasárnapjának ószövetségi olvasmányában Mikeás próféta jövendölését hallottuk a Messiás születési helyéről. Mai elmélkedésünkben gondolkodjunk el arról, hogy a Mennyei Atya sok-sok évszázadon keresztül prófétákat küldött a választott néphez, s a prófétáknak kettős feladatuk, kettős szerepük volt.

Az első feladatuk az volt, hogy a népet megtartsák mindig a helyes úton, hogy amikor bálványimádásra hajlottak volna, akkor visszatérítsék az egyisten hitre, az igazi hitre, az élő hitre, amelyet kinyilatkoztatott nekik az Úristen. És ez nem volt könnyű feladata a prófétáknak. A nép újra és újra hajlamos volt mindig újra bálványimádás felé fordulni. Ezt talán megérthetjük abból, hogy a választott nép országát, az Ígéret Földjét, két oldalról két hatalmas nemzet vette körül, keletről Asszíria, nyugatról Egyiptom, akik folytonosan hadakoztak egymással, harcoltak egymással, s az ütközőpontban mindig ott volt a választott nép, az Ígéret Földje. És gondolkodtak az emberek, hogy hogy lehet az, hogy ez a két nagy nép, akik bálványimádók, azok ilyen hatalmasok, ők pedig, akik az Egyistent imádják, az igaz Istent, a szellem Istent imádják, őnekik pedig mindig olyan sanyarún, rosszul megy a sorsuk. És ha ez előfordul, akkor nekünk is bálványimádóknak kell lennünk, ha azokat olyan naggyá tette a bálvány. S hogy ettől eltérítsék őket a próféták, sokszor kigúnyolták a bálványokat. Emlékszünk bizonyára a zsoltárokból is ilyen gúnyolódásra, hogy: elkészítik a bálványokat, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem lélegeznek, van szájuk, de nem beszélnek, van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járkálnak, sokkal nyomorultabbak, mint azok, akik készítették, gyártották őket. A nép mégis újra és újra hajlamos volt bálványimádásra térni, mindezek ellenére. Vajon miért még? Azért, mert az emberben, az emberiségben ősidők óta megvolt, megvan mindig az a vágy, hogy látni akarja az istenét. A pogányok lám láthatják a bálványokban is, de ők szellem Istent imádnak, ők nem láthatják soha az Istent. Az embernek ezt az ősi vágyát teljesítette a Mennyei Atya akkor, amikor elküldte az Örök Igét, hogy megtestesüljön Mária méhében, és emberként itt legyen közöttünk Istennek a Fia, hogy mi is saját szemünkkel láthassuk Jézus Krisztusban az Istent. Hogy magunkhoz ölelhessük az Istent Jézus Krisztusban, sőt, hogy az Oltáriszentségben a szívünkbe fogadjuk, a lelkünkbe fogadjuk az Istent. Nehéz dolga volt a prófétáknak, mégis újra és újra ezt kellett nekik hirdetni, hogy térjenek vissza a bálványimádásból Isten dicsőítésére, az egy igaz Isten hitére.

A másik feladatuk az volt, hogy előkészítsék a Messiás útját. Azért évszázadokkal Krisztus születése előtt, a Megváltó eljövetele előtt minden lényeges dolgot megjövendöltek a próféták a Messiásról. Dávid királynak ezer évvel Krisztus születése előtt Nátán próféta megjövendölte, hogy családjából fog születni a Megváltó. S ez nagyon mélyen belevésődött nemcsak Dávidnak a szívébe, az egész népnek a szívébe. Amikor Jézus Krisztusban fölismerték a Messiást, akkor mindig így is nevezték hogy: Jézus, Dávid fia. Azután Izajás próféta hétszáz évvel Krisztus születése előtt megjövendölte az Ő szűzi fogantatását és születését. “Íme egy szűz méhében fogan és fiút szül, nevét Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” Ugyanekkor élt Mikeás próféta is, ő pedig megjövendölte a Messiás születésének a helyét, úgy, ahogy az előbb hallottuk az olvasmányban: “És te efratai Betlehem, éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik a Vezér, aki népemet, Izraelt kormányozza.” Ezen kívül mennyit, de mennyit jövendöltek a próféták az Isten szolgájának a szenvedéséről, a szenvedő Messiásról. Hogy mennyire benne élt az egész népben a messiási jövendölések minden sora, látszik abból, amikor jöttek a napkeleti bölcsek Heródeshez, és kérdezték, hol van a zsidók újszülött királya, Heródes, aki nem volt zsidó származású, összehívatta a főpapokat és megkérdezte, hol kell születnie a Messiásnak, s nem kellett elővenni a szentírási tekercseket, és lázasan keresni, hogy hol kell születnie. Abban a pillanatban tudták, mondták: Betlehemben, mert így jövendölte meg Mikeás próféta. S a választott népnek az igazában a nagy tragédiája, hogy bár mindent tudtak a Messiásról vagy legalábbis nagyon-nagyon sok mindent, mégis amikor eljött a Megváltó, a nép vezetői nem ismerték fel benne, nem ismerték fel Jézus Krisztusban a Megváltót.

Miért is beszéltem most a prófétákról? Azért, mert ma Magyarországon nagyon sok hamis próféta van. Azok a hamis próféták, akik azt hangoztatják – és a rádióban és a TV-ben is megy –, hogy a magyar népnek vissza kell térnie az ősi magyar valláshoz, mert csak akkor emelkedik majd ez a magyar nép föl, ha az ősi magyar valláshoz visszatérünk, a sámánokhoz, meg a táltosokhoz. És kijelentik, hogy a kereszténység nem felel meg a magyar nép lelkületének, mentalitásának. Nem tudom, hogy hol élnek ezek a hamis próféták, vagy hogyan gondolkodnak ezek a hamis próféták? Hát ezer éven keresztül megfelelő volt a magyar nép lelkületének a keresztény vallás? Csak éppen most nem megfelelő már? Ezer éven keresztül mi tartotta meg ezt a népet, hogy életben maradjon? Mi tartotta meg, hogy a sok-sok veszedelemben, bajban újra és újra fel tudjon emelkedni? A Krisztusba vetett hit tartotta meg, és a Nagyasszonyba, a Boldogasszonyba vetett remény és szeretet és bizalom. Ennek nem szabad, megszűnnie, nem szabad ennek engedni. Rólunk pálosokról azt szokták mondani, hogy mi táltosok vagyunk, és azt hangoztatják, hogy Boldog Özséb atyánk táltos volt, és a táltosokat gyűjtötte össze az ő szerzetesrendjébe, s mi mindannyian táltosok vagyunk, s nekünk tudnunk kell azokat az ősi hagyományokat, amelyeket egymás után adnak át a pálosok a következőknek, és mi, nem tudom milyen titkos tudományoknak a részesei és tudósai vagyunk. Erről szó sincs! Ez mind csak mese. Azután félrevezetik a Kedves Híveket, amikor fény-koronás szertartásokat tartanak hol itt, hol ott, hol amott. A Szent Koronának tulajdonítanak olyan magnetikus erőt, olyan kisugárzó erőt, amely majd visszavezeti vagy elvezeti a népet a nem tudom milyen magaslatra. Hát igazában ez már a Szent Koronának az istenítése. Igen, természetesen tiszteljük, szeretjük a Szent Koronát, hiszen a magyar népnek nagyon szép és nagyon értékes ereklyéje, de nem Isten! Nem szabad engedni, hogy félrevezessenek bennünket! Azért fogadjuk el a prófétáknak, az igazi prófétáknak a tanítását, a kinyilatkoztatás prófétáit, akik tudósítottak bennünket Jézus Krisztusról. Abban higgyünk! Jézus Krisztusban! De ne úgy, hogy Ő a pártus herceg, meg magyar, vagy a magyarsághoz közel álló valaki! Hanem az Isten Fia, aki a választott népben testesült meg! Higgyünk azoknak a prófétáknak, akik ezer évvel korábban, vagy hétszáz évvel korábban mindezt már megjövendölték Jézus Krisztusról! Ragaszkodjunk ehhez a hithez, és ne engedjük magunkat félrevezetni!

Ámen.

P. Imre Csanád OSPPE