Szent Ágostontól

"megalkottál minket önmagadra, és nyugtalan a szívünk, amíg el nem nyugszik benned.”

„Gondolataim mindig mélyebbre hatoltak. Mikor aztán lelkem titokzatos mélységeit felkutatták és nyomorúságomat a maga egész mivoltában szemeim elé összehordták, rettentő vihar támadt bennem, amelynek nyomában eleredt könnyeim zivataros áradata. […] Mikor lesz vége ennek az örökös holnapra hagyatkozásnak? Miért nem most mindjárt? Miért nem szakajtja meg ez az óra életem gyalázatosságát? Így sóhajtoztam s szívem a legkeserűbb bánat könnyeit sírta.
Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette:

Tolle, lege!
Tolle, lege!
Vedd, olvasd!
Vedd, olvasd!

Arcom pillanat alatt megváltozott, s lázasan kutattam emlékezetemben, van-e valami olyan játékfajta, amelyben a gyermekek ehhez hasonló éneket szoktak énekelni, de nem emlékeztem, hogy bármikor hallottam volna.
Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. […] »Nem tobzódásokban és részegeskedésekben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, – hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint.« (Róm 13,13).
Nem akartam továbbolvasni. Nem is volt szükséges. Amint ugyanis a mondat végére értem, mintha a biztos megnyugvás fénye árasztotta volna el szívemet, a kételkedésnek utolsó árnyéka is eloszlott belőlem.”

***

"Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem."

 Szent Ágoston vallomásai 
(Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

"Te vagy, aki fölindítasz, hogy gyönyörködjünk abban, ha téged dicsérünk, mivel megalkottál minket önmagadra, és nyugtalan a szívünk, amíg el nem nyugszik benned.” *

***

Szent Ágoston vagy Augustinus (Tagaste, Numidia, 354. november. 13. – Hippo, 430. augusztus 28.), püspök, a négy nagy nyugati egyházatya (Szt. Ambrus, Szt. Ágoston, Szt. Jeromos, Nagy Szt. Gergely) egyike, a keresztény filozófiai gondolkodás egyik megalapítója. 

Az általa alkotott számos különböző műfajú mű – köztük az utókorra óriási hatást gyakorolt Vallomások (Confessiones) – sok későbbi gondolkodót, írót, teológust és filozófust megihletett. Szent Ágoston gondolatainak több eleme máig elevenen él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen pl. a kegyelemről szóló tanítása, vagy az Istent a Jóval és a Széppel összekapcsoló eszméje. Közösségi életeszményének lényege a szemlélődés (vita contemplativa) és a lelkipásztorkodás (vita activa) összekapcsolása volt. Ezt a vonalat követik – többek között – az ágostonos, a premontrei, a dominikánus, a trinitárius szerzetesek közösségei és az egyetlen magyar alapítású és a rendszerváltás óta újra működő szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend tagjai is. A Szentszék 1308-ban engedélyezte a pálosok számára Szt. Ágoston reguláját, ezáltal pápai jogú renddé nyilvánítva a Pálosokat.

Forrás: nemzetikonyvtar.blog.hu 

Az idézett forditás forrása: heidlgyorgy.com