Mindenszentek ünnepéhez

 A vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés bennünk megerősít, az, hogy együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével

Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk? (...) A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk. Csupán csak a mi hasznunk – és nem az övék – származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket. Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.

Az első ilyen vágy, amelyet ez a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt, vagy még jobban megerősít, az, hogy élvezzük boldogító közösségüket, és méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban: (...) egyszóval együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével. (...)

Ébredjünk már fel végre, testvérek, támadjunk fel Krisztussal, és keressük az odafönt valókat; ami ott fönt van, arra legyen gondunk. Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. De ne csak a szentek társaságát óhajtsuk, hanem boldogságukat is, és ne elégedjünk meg azzal, hogy együtt leszünk velük, hanem lángoló buzgósággal törekedjünk dicsőségük elnyerésére is. Nem veszélyes erre pályáznunk, és egyáltalán nem merészség ennek a dicsőségnek a keresése.

A másik ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés gyújt bennünk, arra irányuljon, hogy miként ezeknek a szenteknek megjelent maga Krisztus, a mi életünk, ugyanúgy jelenjék meg nekünk is, és így mi magunk is jelen lehessünk Krisztussal az ő dicsőségében. Addig ugyanis Krisztus, aki számunkra a Fő, nem így, dicsőséggel koronázva jelenik meg nekünk, hanem úgy mutatkozik, mint akit bűneinkért tövissel megkoronáztak. Nagy szégyen lenne, ha a tövissel koronázott Főnek egy-egy tagja kényelemben tetszelegne... Megjelenik majd a dicsőséges Fő, és vele együtt a tagok is megdicsőülve fognak ragyogni, hiszen átalakítja gyarló testünket, és saját megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.

Erre a dicsőségre vágyódjunk tehát teljes igyekezettel és biztos reménnyel! Hogy pedig remélhessünk ebben, és erre a nagy boldogságra törekedni is merjünk, nagyon is szükségünk van a szentek közbenjárására, hogy amit saját erőnkkel el nem érhetünk, azt közbenjárásukra Isten ajándékba adja meg nekünk.

Részletek Szent Bernát apát beszédéből
(Sermo 2: Opera omnia, Edit. Cisterc. 5 [1968], 364-368)

***

Mindenszentek napján együtt ünnepeljük valamennyi üdvözült embert, mindazokat, akik már eljutottak az örök boldogságba. Emlékezünk Isten végtelen jóságára és kegyemének erejére, amellyel üdvözíteni tud minket, még bűneink ellenére is. Egyúttal magasztaljuk Őt az örök élet ajándékáért, amiről Pál apostol így ír: "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." (1Kor 2,9)

***

Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.