A pécsi Lyceum templom felújítása befejeződött

A földrengés követeztében megsérült pécsi Lyceum templom felújítása közel két évig tartó munkával elkészült.

Képgalériánk.

A remény jele lesz a megújult templom a belvárosban
Zsúfolásig megtelt ünnepi szentmisével egybekötve adták át a megújult Király utcai Lyceum templomot Szent Márton napján. Az istentiszteleti helyszín, amely két évig zárva volt a 2020-as földrengést követő károk miatt, a felújítást követően most újra megnyitotta kapuit.

– Milyen szép világos lett minden! – mondta a mise egyik résztvevője padtársának a megújult templomtérbe lépve. Valóban, ugyanis a közel két éves munkálatok során a freskók és képek restaurálására is sor került. Az eredeti épületet egy fiatalon elhunyt pálos szerzetes, Wépy Máté tervezte a 18. században.

A templom felújítása befejeződött és az átadási ünnepségére november 11-én 17 órakor került sor a Lyceum templomban. Bíró László püspök, nyugalmazott tábori ordinárius Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnökkel, Györfi Béla Szabolcs templomigazgatóval és a Pécsi Egyházmegyét képviselő Szép Attila hivatalvezető püspöki helynökkel szentmisét mutatott be, majd az elkészült beruházást Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

A 2020. decemberi horvátországi földrengés okozta károk helyreállítása nem volt zökkenőmentes. A templom nemcsak belül, hanem kívül is megsérült, a meglazult mennyezeti vakolat veszélye miatt mindeddig zárva volt. Bár a hívek adományaiból és a biztosítási kártérítésből indult el a helyreállítás, menet közben újabb sérülésekre derült fény.Ezért a kormánytól 40 millió forint állami támogatás érkezett, a pálos rend a szintén kormányzati finanszírozású Boldog Özséb Programból is átcsoportosított forrásokat, így valósulhatott meg a közel 100 millió forint értékű beruházás.

Az átadó ünnepségen az is elhangzott, a felújítás során többen önkéntes alapon ajánlották fel nem csak anyagi forrásaikat, hanem munkájukat, szakértelmüket a templom helyreállítása érdekében.

A közösség újra birtokba veheti a templomot

A szentmisén Bíró László mondott prédikációt, amelyben röviden vázolta a templom történetét, mely a viszontagságok ellenére is folyamatosan megújult. A török fennhatóságot, a Pálos rend feloszlatását és kommunista időszakot is túlélte, most a földrengés okozta károkat sikerült javítani.

– Ez a templom a remény helye és jele, hirdeti, hogy sosem szabad feladni. A falak állnak, a kapu nyitva áll, azonban igazán akkor lesz kész, ha az itt összegyűltek egymásra figyelő, szerető, élő közösséget alkotnak – fogalmazott Bíró László.

(Forrás: M. R., Dunántúli Napló)

Az esemény meghívója:

Pécs

7625 Pécs, Hunyadi út 70.
email: hivatal@palosrend.hu
telefon: +36 72 515 425

Budapest

1114 Budapest, Szent Gellért tér 1.
postacím: 1518 Budapest, Pf. 12.
mobil: +36 20 240 5763

Márianosztra
               

2629 Márianosztra, Nagy Lajos király tér 1.
telefon: +36 27 370 771
mobil: +36 20 823 3864

Petőfiszállás - Pálosszentkút

6113 Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473
mobil: +36 20 775 2555

Hargitafürdő

Hargitafürdő - 530002 - Harghita Bai, nr. 130. jud. Harghita, Romania
telefon: +40 742 599 559