Pálos70 Zarándoklat

Pálos70 zarándkolat, 2018. 
( fotó: Tihanyi Bence)

A Budapest-Márianosztra útvonal több különböző szakaszából szándékodnak, kedvednek, erőnlétednek megfelelően választhatsz több táv közül. Bejárhatod egyénileg, csoportosan, zarándokként, sétálva, túrázóként, vagy akár futva is.

Mivel minél szélesebb közönséget szeretnénk meghívni, ezért több különböző útváltozatot kínálunk, amelyek közül mindenki maga választhatja ki a számára legmegfelelőbbet.

Teljes gyalogos útvonala két élő pálos kegyhely és kolostor, a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra között vezet, érintve az egykor virágzó, ma már csak romjaiban meglévő (feltárt) budaszentlőrinci, klastrompusztai és pilisszentléleki kolostorokat, valamint további szakrális és történeti, természeti helyszíneket.

A gyönyörű természeti tájak, a mozgás öröme mindenkit képes megragadni. Az felbukkanó történelmi és szakrális helyek az emberit, a kultúrát, vagy ezen túlmutatva a spiritualitást kínálják fel a vándornak. Mindebből ki-ki, világnézettől függetlenül, neki tetszően meríthet.

A több mint hetven kilométeres útszakasz teljesíthető egy napos teljesítménytúraként, mely komolyabb kihívást jelent és kellő erőnlétet igényel. A pálos szerzetesek által vezetett 2 és fél napos “Fehér barátok nyomában” zarándoklaton pedig kifejezetten a lelki elmélyülésre fókuszálunk. Aki egyszerűen csak túrázni szeretne, vagy rövidebben belekóstolni az út lelkületébe, azok számára rövidebb, kijelölt túra szakaszok is teljesíthetők.

A Pálos 70-nel olyan út létrehozása volt a célunk, mely a természetjáráson túl egy belső út járására is meghív, illetve inspirál.

További információk a palos70.hu oldalon.

Pécs

7625 Pécs, Hunyadi út 70.
email: hivatal@palosrend.hu
telefon: +36 72 515 425

Budapest

1114 Budapest, Szent Gellért tér 1.
postacím: 1518 Budapest, Pf. 12.
mobil: +36 20 240 5763

Márianosztra
               

2629 Márianosztra, Nagy Lajos király tér 1.
telefon: +36 27 370 771
mobil: +36 20 823 3864

Petőfiszállás - Pálosszentkút

6113 Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473
mobil: +36 20 775 2555

Hargitafürdő

Hargitafürdő - 530002 - Harghita Bai, nr. 130. jud. Harghita, Romania
telefon: +40 742 599 559