Egyszer valaki hallgatott Isten hívására...

Özséb 1246-ban esztergomi kanonokként úgy döntött, hogy remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe. Itt látomásban részesült: szélvihar támadt, mint pünkösdkor, de a fák nem mozdultak, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Miután megfejtette e látomást, rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a szétszórt remetéket. S így épített a mai Kesztölc falu közelében, a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot. Az új rend védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban engedélyezte számukra az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította a Pálosokat.

"Az isteni kegyelem fényétől megvilágosítva, a szerzetesi élet szeretetgyakorlatai között a vendéglátás föladatát szeretve legjobban, minden személyválogatás nélkül [...] mindenkit akkora szerénységgel fogadott, szolgált, vigasztalt, táplált, mintha mindegyiknek egyedül ő volna az anyja, és úgy látszott, mintha egyedül neki lett volna gondja rájuk."

Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból
Fett Jolán (1927-2009): Opuliai László 16 pálos szerzetest átvezet Márianosztráról Lengyelországa, a számukra alapított czestochowai pálos kolostorba, 1982 körül, falikárpit

A pálos rend töretlenül fejlődött egészen a török megszállásig. A XV. századra az országban 900 pálos élt. A rend Európában is sok helyen elterjedt: Lengyelországban, Németországban, Portugáliában, Franciaországban, Olaszországban, sőt még Palesztinában is. Erre az időre a világon 8 provinciában, kb. 300 kolostoruk volt, melyekben átlagosan 12-20 szerzetes élt.

"A 150 év után hazatért pálosoknak igen fontos szerepük lesz a katolikus lelkiélet újjáteremtésében. A háború után (1914-1918) a lelkek letértek a helyes útról, a lejtő felé sodródtak, és most kitartó munkával kell a tévelygő lelkeket visszavezetni Krisztus útjára."

Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, Új lap, 1934. május 23.

A török hódoltság ideje alatt az atyák missziós tevékenységet folytattak a szinte teljesen pap nélkül maradt, s ezért a protestáns prédikátorok által uralt területeken. Buda felszabadulását követően, az újjászervezés nehézségeinek megoldása után a Pálos Rend ismét fejlődésnek indult. 1770-ben a Rendet a monasztikus szerzetesrendek közé sorolták. Az újabb virágzást II. József 1786-os feloszlató rendelete tiporta el, amely után csak Lengyelországban maradt meg egy kis mag.

A pécsi konvent imádsága az újonnan felépült templom mellett

A pálosoknak a rend megszüntetése után 150 évig nem sikerült újraéledniük Magyarországon, csak 1934-ben nyílt lehetőség a hazatelepülésre. A rend kibontakozását azonban megakadályozta, hogy a kommunista államhatalom 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket.

"Mindenáron arra akartak minket rávenni, hogy önként lépjünk ki a szerzetből. Az ÁVÓ-s tiszt nagy beszédet tartott, aztán felajánlotta mindenkinek, aki a nyilatkozatot aláírja, hogy megfelelő állást biztosítanak neki, a többiekkel viszont nem tudja, mi lesz. Mondta, akit ez nem érdekel, felmehet a körletbe. Egy sem maradt ott közülünk."

MÁTHÉ TIBOR PÉTER OSPPE VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL

Ekkor Magyarországon a pálos szerzetesek száma 38 volt. A tagok toborzása azonban titokban folytatódott egyházmegyés kispapok közül, akikről fogadalmaik után még szemináriumi elöljáróik, sőt püspökük sem tudta, hogy pálos szerzetesek. A rendszerváltozás után 4 kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet Magyarországon: Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson. 2014 januárja óta az erdélyi Hargitafürdőn is már pálos szerzetesek imádkozzák a zsolozsmát.


Ha többet szeretnél tudni...

Lapozd át az alábbi kis füzetet, amelyben sok további információt találsz Rendünkről.


Pécs

7625 Pécs, Hunyadi út 70.
email: hivatal@palosrend.hu
telefon: +36 72 515 425

Budapest

1114 Budapest, Szent Gellért tér 1.
postacím: 1518 Budapest, Pf. 12.
mobil: +36 20 240 5763

Márianosztra
               

2629 Márianosztra, Nagy Lajos király tér 1.
telefon: +36 27 370 771
mobil: +36 20 823 3864

Petőfiszállás - Pálosszentkút

6113 Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473
mobil: +36 20 775 2555

Hargitafürdő

Hargitafürdő - 530002 - Harghita Bai, nr. 130. jud. Harghita, Romania
telefon: +40 742 599 559