Januárban megkezdte működését a Pálos Lelki Központ, melynek mottója: „Építsünk egy olyan házat, ami nem dől össze”. A lelki központ otthont kíván nyújtani helyi közösségeknek, lelki békét keresőknek, s mindazoknak, akik a mentális egészségük megőrzése érdekében szakemberek segítségét szeretnék igényelni. Ezen kívül rendszeres előadásoknak, képzéseknek ad helyet, olyan témákban, amelyek ma különösen aktuálisak: család, párkapcsolat, élet- és teremtésvédelem. Az evangelizáció pedig a harmadik fontos pillérje a pálosok pécsi lelki központjának.
Magyarország Kormányának a segítségével, állami támogatásból megvalósított, a pécsi Pálos templomot és kolostort, valamint a kialakított Pálos Lelki Központot érintő felújítási és fejlesztési projektek átadási ünnepségére 2022. január 15-én, a Pálos Rend névadójának és védőszentjének, Első Remete Szent Pálnak az ünnepén került sor a Pálos templomban. Az ünnepség részeként Bíró László püspök, nyugalmazott tábori ordinárius Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnökkel és a pálos atyákkal szentmisét mutatott be, majd az elkészült beruházást Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át. Az ünnepségen részt vett még Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára, Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Dr. Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, és Kővári János önkormányzati képviselő.