Boldog Özsébre, a Pálos Rend alapítójára emlékeznek a pálosok Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában január 18-én. A 10:30-kor kezdődő ünnepi szentmise celebránsa és szónoka Bíró László püspök lesz.
Szeretett hely a pálosok számára Márianosztra: ez az 1352-ben, Nagy Lajos által alapított templom és kolostor a rend ma is működő állomáshelyei közül a legrégebbi kegyhely, ahol már a szocializmus évei alatt is összegyűltek az illegalitásban fogadalmat tett testvérek és atyák. A rend 1989-ben visszakapta a templomot, majd 2005-ben a plébániaépületet, és elkezdődött a pálos konvent márianosztrai életének harmadik korszaka.
Már évek óta itt mutat be szentmisét a közösség kiemelkedő ünnepükön, Esztergomi Boldog Özséb halálának évfordulóján, amit minden évben a január 20-ához legközelebb eső szerdán ülnek meg.
A rendalapító 1270. január 20-án halt meg a pilisi Klastrompusztán. A pálos rend számos tagja, a konfráterek, valamint a rend barátai, köztük a MotorkerékPálosok évről évre összegyűlnek Márianosztrán Boldog Özséb emléknapján.