Örömmel adunk hírt arról, hogy Dr. Ternyák Csaba egri érsek úgy határozott, hogy az Egri Főegyházmegye részéről elindítja Csepellényi György pálos szerzetes boldoggáavatási eljárásnak az egyházmegyei szakaszát.
Ezzel Dr. Ternyák Csaba egri érsek elfogadta és támogatta a Csepellényi György életútja szempontjából fontos települések, így Füzér, Sátoraljaújhely, Egerfarmos polgármestereinek és lelkipásztorainak az erre vonatkozó kérését, majd ezt felkarolva, az ügyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elé vitte, mely nyilatkozatban is támogatta a boldoggáavatás megindítását.
Az előzetes kutatások lefolytatása eredményeképpen a jelentősebb iratokból és Csepellényi György tiszteletét bizonyító ábrázolásokból elkészített összeállítást Dr. Ternyák Csaba egri érsek 2023. május 23-án személyesen adta át a Szentek Ügyeinek Dikasztériuma prefektusának, Marcello Semeraro bíboros úrnak.
Csepellényi György életének és vértanúságának az ismeretében biztosak lehetünk abban, hogy őt a szentek és a boldogok társaságában tisztelhetjük, azonban a pálosok a rendi hagyományok szerint nem kezdeményezik egyik rendtag szentté-, vagy boldoggáavatását sem. Ezért különös öröm az, hogy ezt az életútja szempontjából fontos települések vezetői és lelkipásztorai megtették, illetve, hogy Dr. Ternyák Csaba egri érsek az eljárás megindítása mellett döntött.
A boldoggáavatási eljárást az ezzel kapcsolatos hatalmas munka mellett lelki háttér, a bodoggáavatásért végezhető, mellékletben is olvasható külön ima is segíti, kíséri.
Csepellényi György életéről a mellékletben olvasható egy rövid összeállítás.