Pálos szentmise volt 2023. július 15-én, szombaton 17 órai kezdettel Pálosvörösmarton, a Mária parkban. A szabadtéri misét Puskás Antal pálos tartományfőnök atya celebrálta. Homíliát Bátor Botond hargitafürdői elöljáró atya mondott. A szentmisén koncelebrált még Juhász Ferenc érseki helynök, a Miskolc-Mindszenti plébánia plébánosa, Borsos József és Balla Barnabás pálos atyák, valamint Iváncsy Balázs helyi plébános atya.
A szentmise végén Puskás Antal tartományfőnök atya Dobróka László pálos konfráter részére – aki ezen ünnepi eseménynek a kezdetektől fogva szervezője, a helyi pálos örökség tevékeny ápolója és a rend jótevője – Arnold Chrapkowski pálos generális atya nevében a pálos rend elismerésének és köszönetének a jeleként egy pálos címert megjelenítő konfráteri jelvényt adott át.
A szentmise után Borsos József atya köszöntötte a családokat, akiket aztán Szent II. János Pál pápa ereklyéjével egyenként áldásban részesített.
A Mária park, a szentmise helyszíne méltó emléket állít az egyetlen magyar alapítású és ma is működő férfi szerzetesrendnek, a pálosoknak, hiszen már a település 1304-ből származó első írásos említése is a pálosokkal kapcsolatos, mely szerint Bene Pusztából az Aba nemzetségbeli Csobánka család Sámuel, Pál és Dávid a pálos rendnek adományozta a község területét. A pálos rend templomát és kolostorát 1334-ig építették, a kolostor az egyik legnagyobb volt az akkori Magyarországon.
A Mária Parkot tíz évvel ezelőtt Dr. Katona István püspök atya áldotta meg, mely azóta minden évben, július harmadik szombatján az ünnepi pálos szentmisének ad helyet.
A parkban ismertető táblák igazítanak el a rend történetéről és a rendet megszervező Boldog Özsébről, akinek Varga Gábor szobrászművész által készített szobra is megtalálható itt. Boldog Özséb szobra mögött Varga Gábor szobrászművész egy másik alkotása, Remete Szent Pál domborműve látható. A park tiszteleg a magyar történelem azon fontos eseménye előtt is – az ugyancsak Varga Gábor szobrászművész által megalkotott szoborkompozícióval –, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A két alak Nagy-Magyarország sziluettjét ábrázoló virágágyás közepén magasodik, stílusosan a magyar zászló színeivel, piros-fehér-zöld virágokkal.
A Mária park 2016 óta a Szellemi Kulturális Világörökség része. A ma már kegyhelyként ismert parkban évente áldják meg a családokat szabadtéri pálos szentmise keretében.