2022. július 30-án ünnepi, szabadtéri szentmisét mutatott be Zalacsány községben Puskás Antal tartományfőnök atya. Zalacsány pálos település, melynek pálos kötődését a jelenleg Zalacsány külterületét képező Örvényeshegy településrészen egykor álló pálos kolostor és templom adja.
Az egykori kolostort Kanizsai Miklós tárnokmester, Zala, Vas és Sopron vármegyei főispán alapította 1390 körül a Boldogságos Szűz tiszteletére, a pálos szerzetesek számára. A kolostor mellé később Szent László tiszteletére kápolnát építtetett, s ez csakhamar híres búcsújáró hellyé vált. A hely a 16. században a török miatt pusztult el. Romjai a 19. század elején még látszottak. 2017-ben a kolostor egykori helyén pálos emlékhely készült el.
A Szűz Mária tiszteletére emelt egykori kolostor emlékére Szűz Máriáról vett szentmisén koncelebrált Solymos András, a Veszprémi Főegyházmegye újmisés papja, azon részt vettek Zalacsány vezetői, és más, környező pálos települések képviselői is; az énekes szolgálatban pedig Maczkó Mária Emerton- és Magyar Örökség-díjas énekművész működött közre. A szentmise után a jelenlévők megtekinthették a helyi iskolában a „Pálosok a nagyvilágban” című vándorkiállítást.