Hargitafürdő - Szent István templom

Miserend

SZENTMISÉK RENDJE

Hétköznap  18:00 (esetenként 8:00)
Vasárnap  9:30

KIEMELT ESEMÉNYEK

  • január 16-án, vasárnap 12.30-kor ünnepi szentmise Boldog Özséb atya tiszteletére
  • június 21. örökös szentségimádási nap
  • augusztus 20-án Borvíznap (falunap)
  • augusztus 21-én 12.30-kor ünnepi szentmise, a templom búcsúja
Szent István templom, Hargitafürdő
Szent István templom, Hargitafürdő

Hosszú előkészületi munka után, 2014. január 26-án új kolostort alapítottak a pálosok Hargitafürdőn. A pálosoknak jelentős múltja volt Erdélyben. A középkorból 21 pálos kolostorról adnak hírt az évkönyvek Ezek közül az első, amiről pontosabb feljegyzések vannak, a gyulafehérvári, Szent Erzsébetről elnevezett monostor. Az isteni Gondviselés megerősítő jelét látjuk abban, hogy közel 300 év után éppen a gyulafehérvári egyházmegye hívta vissza a pálosokat Erdélyországba.

Reméljük, hogy az elültetett kis mag szárba szökken, és sok termést hoz: olyan odaadott életű szerzeteseket, akik elődeink nyomán járva nagylelkűen válaszolnak Isten hívására és örömmel áldozzák életüket nemzetünk lelki felemelkedéséért.

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend több mint 200 év után tér vissza a Erdélybe, ahol a hargitafürdői Szent István plébániát és az ahhoz tartozó kápolnát foglalhatták el.

A plébánia honlapja

Elöljáró

Bátor Péter Botond OSPPE

Pécs

7625 Pécs, Hunyadi út 70.
email: hivatal@palosrend.hu
telefon: +36 72 515 425

Budapest

1114 Budapest, Szent Gellért tér 1.
postacím: 1518 Budapest, Pf. 12.
mobil: +36 20 240 5763

Márianosztra
               

2629 Márianosztra, Nagy Lajos király tér 1.
telefon: +36 27 370 771
mobil: +36 20 823 3864

Petőfiszállás - Pálosszentkút

6113 Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473
mobil: +36 20 775 2555

Hargitafürdő

Hargitafürdő - 530002 - Harghita Bai, nr. 130. jud. Harghita, Romania
telefon: +40 742 599 559