Pécs

Miserend

Szent Imre templom

Hétköznap   7.30 és 18.00

Vasárnap  9.00 és 18.00

Lyceum templom

Hétköznap  17:00 (szerdán nincs szentmise)

Vasárnap  11:00

 

KIEMELT ESEMÉNYEK

  • Január 15 – Remetes Szent Pál ünnpe, szerzetesi fogadalom újítás
  • Július 24 – Jakab-hegyi búcsú és zarándoklat
  • November 5 – Szent Imre herceg ünnepe, templombúcsú

PÁLOS LELKI KÖZPONT

A templom és kolostor tereiben működik 2022 óta a Pálos Lelki Központ, amelynek hármas célja: evangelizáció, képzés és lelkigondozás. A lelki központ rendszeres programokkal várja a helyi és távolabbról érkező híveket.

A Pálos Lelki Központ honlapja

A pálos Szent Imre templom

A Szent Imre templom mai bejárata

A pécsi pálos templom a modern magyar építészet egyik legszebb alkotása. Nemcsak építészeti elvei, technikai megoldásai, hanem a keresztény liturgiával fenntartott, azt szolgáló adottságai miatt is. A templom látványa a dél felől felkúszó Hunyadi út hegyre emelkedő utolsó kanyarjától meghatározó. Tömegével, hozzá lazán kapcsolódó tornyával a környék optikai szervezőerejévé vált. Sokat idézett, fényképezett műalkotás, amely az élő egyházi életnek is jelentős központja.

A kolostor elődje: a présház és a környező szőlőültetvények

A 20. század elején a pálosok a Weichinger Károly által tervezett, Budán található Gellért-hegyi kolostort és a Lux Kálmán tervezte Sziklatemplomot vették birtokba. Ám már a kezdetekkor nyilvánvalóvá vált, hogy az újoncok képzésére egy nyugalmasabb, a fővárostól távol eső helyre lesz szükségük. A választás a pécsi, Zichy Gyula püspök 1925-ben megvásárolt Kompos villa épületére esett, a Mátyás Flórián út 48. szám alatt...

Az 1989-es rendszerváltás után visszatérő szerzetesek folytatják, amit 1950-ben abbahagyni kényszerültek, de már egy újabb generáció. Itt kezdődik meg az újonc- és papnövendék képzés, melyben nagyon sokat jelent azoknak az atyáknak tapasztalata, akik még a rendszerváltás előtt titokban tettek szerzetesi fogadalmat. Idővel a pécsi kolostor a magyar rendtartomány hivatali közpotjává növi ki magát.

A kommunizmus évei alatt a pécsi Szent Imre templomban gyűlnek össze rendszeresen a fiatalok, közösségek, hogy hitükben megerősödjenek. Ehhez a kezdeményezéshez sok lelkipásztor is csatlakozik helyből és a környező településekről. Így alakul ki az ún. "Pálos misék" hagyománya, amely egészen a 2000-es évekig tartja magát.

A rendi képzés 2015-ben átkerül a lengyelországi Lesniówba, ahová az újoncok a világ minden tájáról érkeznek. A pécsi kolostor és templom újabban egy lelki központ irányát célozta meg, hogy így az új idők kihívásaira a rend megfelelő választ tudjon adni - mindez a szerzetesek és világiak, helyi közösségek együttes szolgálatával történik.

Lyceum templom

A Lyceum-templom Pécs belvárosában

A török utáni időkben a pálosok már nem a hegyekben építenek új kolostorokat, hanem általában a lakott területeken. Így tudnak eleget tenni hivatásuknak, amelyet mindig az idők jeleire való érzékeny figyelem jellemezte. Azt a lelki ínséget, amelye a török után maradt, gondoskodó lelkipásztori figyelem és szolgálat tudta csak betölteni. Így, a mai Király utcában, a város által nekik adományozott telken építik meg a pálosok a templomukat és kolostorukat. A templom 1786-ig működik, amikor II. József feloszlatja a pálos rendet.

A városi köznyelvben 1835-óta „Lyceum templom” néven emlegetik, mert Szepesy Ignác püspök megvásárolta az épületegyüttest, majd azt a jogi és bölcseleti kar, az úgynevezett Lyceum részére felújíttatta.

Az urnatemető

A pálos rend eredeti templomát a hívek szolgálatára 1997-ben kapta vissza a pécsi egyházmegyétől. A templombelsőt és külsőt teljesen felújíttatták és a régi, használaton kívüli kriptában 600 urnahelyet alakíttattak ki.

Urnatemető a templom szentélye alatt

Elöljáró

Puskás Róbert Antal OSPPE
Pécs

7625 Pécs, Hunyadi út 70.
email: hivatal@palosrend.hu
telefon: +36 72 515 425

Budapest

1114 Budapest, Szent Gellért tér 1.
postacím: 1518 Budapest, Pf. 12.
mobil: +36 20 240 5763

Márianosztra
               

2629 Márianosztra, Nagy Lajos király tér 1.
telefon: +36 27 370 771
mobil: +36 20 823 3864

Petőfiszállás - Pálosszentkút

6113 Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473
mobil: +36 20 775 2555

Hargitafürdő

Hargitafürdő - 530002 - Harghita Bai, nr. 130. jud. Harghita, Romania
telefon: +40 742 599 559